HTML

Ösztönállat

Életem nagy kalandja: mely ösztöneimet, érzéseimet, szerelmeimet, boldogságomat, fájdalmaimat, gyűlöletemet és véget nem érő felfedezéseimet illeti.

Friss topikok

Címkék

az (1) első (1) nap (1) Címkefelhő

Archívum

Szerelem Tengere - Az Utolsó Nap - A Júdeából jött Judit és Holofernész

2011.07.20. 13:28 GeorgeJuhasz

Holofernész és Judit legendája

Az Újbabiloni Birodalom félelmetes uralkodója, Nabukodonozor (i.e. 605-562) egyik hadvezérét, Holofernészt bízta meg Kánaán földjének elfoglalásával. 132.000 fõs hadsereggel i.e. 587-ben meg is kezdõdött a hadjárat, mely Betúlia népét rettegésben tartotta. A zsidók már-már a megadáson törték a fejüket, amikor megjelent a csodálatos szépségû Judit, aki évek óta özvegyként, egyedül tengette életét. Levetette özvegyi gúnyáját, és ledér, ellenállhatatlan ruhákat öltve elindult Holofernész táborába. A vezérnek azonnal megtetszett Judit, s minden vágya az asszony elcsábítása volt. Judit együtt evett és ivott Holofernésszel, majd miután a vezér teljesen lerészegedett, saját kardjával levágta Holofernész fejét. Késõbb sok férfi szerette volna feleségül kérni, de õ senkinek nem mondott igen-t, míg végül a Biblia szerint 105 éves korában halt meg, özvegyen.

Amikor az ösvény véget ér...

2oo8 júliusában Judit a gyerekekkel együtt elköltözött. 16 év telt el Judittal való első találkozásunk óta. Bejártuk a világ legszebb helyeit, született öt szép gyerekünk. Végül közös ösvényünk sűrű és áthatolhatatlan indákkal átszőtt őserdőbe futott.  Már 3 éve keresem utam folytatását az indák sűrű szövedékében. Judit talán ugyanezt teszi.

Megsejthettem volna valamit - Judit 1992. július 11-én feltett legfontosabb kérdéséből: „Mennyi pénzre gondoltatok?” – hogy a pénz körül még meggyűlhet a bajunk…

Vak voltam és süket: szerelmes. Nem hallgattam meg barátaim és szeretteim szavát, nem láttam tovább Judit barna szemeinél. Naívan egy soha meg nem dönthető világba éltem bele magam feltétlen bizalommal és szeretettel feleségem iránt.

Mindig is nagyban szerettem gondolkodni és játszani. Kínába gyakran jártam, de 2oo4-től egyre több időt töltöttem kint. Belefogtam a Gamma kés projectbe, mely a rákos betegek halálozási arányának csökkentését célozta. Magyarországon az általam felépített céges háttér stabil volt, így távol lehettem. Kínában sokfelé tanulmányoztam a rákos daganatok radioaktív sugárzással való sebészeti szintű kezelésének módját. Magyarországról gyakran jöttek hozzám szakértők és orvos barátaim Kínába a Gamma kés project tanulmányozására. Emellett részt vettem a világban rendezett sugársebészeti konferenciákon is. A téma szakértői közül többen a barátaimmá váltak. Szinte állandóan úton voltam. 2oo7-ig évente 1o-12 kört repültem Föld bolygónk körül.

2oo6 őszén a korábbi ügyvezetőkkel való problémák miatt Juditot a közgyűlésen cégünk teljhatalmú vezérigazgatójává neveztük ki. Alig 1 évre rá 2oo7 őszére "Holofernész” torkára saját kardja került Juditja által. 

Judit 2oo7 év végén elmetszette a torkomat. Bejegyzett egy offshore céget a Seyshelles szigeteken, azzal egy részvénytársaságot Magyarországon, majd minden forgalmat jelentő jogot, berendezést és alkalmazottat átvitt az új offshore tulajdon alá tartozó cégébe. A cég akkor havi 1oo millió Ft feletti árbevétellel működött, pénz volt bőven. 

Gyakorlatilag mindent elveszítettem. Nem hittem, hogy Európa közepén meg lehet ezt csinálni. Szinte minden hatóságnál próbálkoztam segítségért. Semmire nem jutottam.

Judit sok pénzzel, az ország egyik legjobb ügyvédjével, ügyészségi kapcsolatokkal mindent elkövetett az elpusztításomra. 

2oo8 tavaszától összeszorított fogakkal, napi 3-4 óra alvással szinte éjjel-nappal dolgozva igyekeztem életben maradni. 

Kínában időközben kialakult egy párkapcsolatom melyből 2oo7 júliusában kislányom született. Judit az elejétől tudott erről a kapcsolatról, ahogy egyéb kalandjaimról is. Kapcsolatunkat mégis a PÉNZ bontotta szét, a vezérigazgatói teljhatalom.

A managementtel egy éven át tervezgették kisemmizésemet. 

Érdekes, hogy a 8 éve töretlenül fejlődő üzletetünket 2oo9 decemberére Judit csődbe vitte. Az is érdekes, hogy bizalmasai, Juditról leválva jó anyagi körülmények között sikeresen viszik ugyanezt a tevékenységet...  

…ennyit a pénzről!

2oo9 évtől erős spirituális útra tértem. Mosolygok a terheimen és problémáimon. A sebek lassan begyógyulnak. Élek. Kínából eljött Magyarországra gyönyörű kislányom és édesanyja. Nekik és spirituális látóknak köszönhetem az életemet, mert megmutatták, hogy van jövő a semmi után is. 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://osztonallat.blog.hu/api/trackback/id/tr313083239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

margaritta 2011.07.20. 15:56:09

Az a Judit a népét mentette.
A másik az 5 gyereke biztonságát.
Az más kérdés, hogyan sikerült, és ki mit áldozott be félelmében...

A véráldozaton általában nem virágzik ki a szép új világ.
Sokszor megesik, hogy a nők motivációja is ösztönös. Csak máshogy, mint a férfiaké.

margaritta 2011.07.20. 16:05:15

Az Isteneknek néha véráldozatot kell felmutatnunk. De csak azt áldozhatjuk fel, ami a minénk.

GeorgeJuhasz 2011.07.20. 19:27:01

A magunk életével azt kezdünk amit akarunk, de a gyerekeink élete már két szülő közös felelőssége. Én megteremtettem egy stabil, igen magas szintű egzisztenciát Judit pedig folyamatosan szülte a gyerekeket amíg 7 személyesre dagadt családunk. Igen komoly véráldozat az 5 gyereket feltenni Istennek rendelkezésére.... De a zsidó nép atyja Ábrahám sem áldozta fel fia életét hanem ürügyet talált más megoldásra és ott volt a kecske...
Judit miért 5 gyerek után kapott észbe, hogy most már szabadon akar élni?
Nem lehet, hogy ez a szikra csakis akkor lobbant fel benne amikor teljhatalom lett a kezében..? Havi 1oo millió feletti árbevétel kétségkívül nagy biztonság, de nem tart örökké. Én békét szeretnék, Judit pedig még mindig csak vért ontani. De ki lesz itt a vesztes? Hol itt az anyai ösztön? Ebben a háborúban csak a gyerekek veszíthetnek. Ez nekem nagyon fáj és tehetetlen vagyok.

MAYA2011 · http://jazminka.acnshop.eu/default.asp?CO_LA=HU_HU 2011.07.21. 07:54:07

Judit és Holofernész
Szerzõ Tóth Judit
2007. January 14.
Utolsó frissítés 2008. July 1.
A szecesszió egyik páratlan remeke, Gustav Klimt Judith címû festménye egy ószövetségi történetet dolgoz fel. Habár
történészek szerint a históriának semmiféle valós alapja nincs, mégis évszázadokon keresztül inspirálta a mûvészeket a
téma megörökítésére. Az eredeti leírás idõszámításunk kezdete körül keletkezett, melyet a zsidó és a protestáns Biblia ma
már nem tekint magáénak, bár korábban a Károlyi Gáspár féle Vizsolyi Bibliában még benne volt. A történet a
katolikus Ószövetségben olvasható. A Prokontra ezúttal az eredeti történetet idézi fel, felvillantva azokból a mûalkotásokból
is, melyek ennek nyomán keletkeztek.

Az Újbabiloni Birodalom félelmetes uralkodója, Nabukodonozor (i.e. 605-562) egyik hadvezérét, Holofernészt bízta
meg Kánaán földjének elfoglalásával. Állítólag 132.000 fõs hadsereggel i.e. 587-ben meg is kezdõdött a hadjárat, mely
Betúlia népét rettegésben tartotta. A zsidók azonban elhatározták, hogy nem adják könnyen a szabadságukat, s
Jahvéhoz fohászkodtak segítségért. Holofernész megtudván, hogy a népet istenük segíti, haditervet változtatott: a
lerohanás helyett elfoglalta az összes forrást, s szomjhalálra kárhoztatta Júdea földjét. A zsidók már-már a
megadáson törték a fejüket, amikor megjelent a csodálatos szépségû és ragyogó elméjû Judit, aki évek óta özvegyként,
egyedül tengette életét. A város vezetõinek nem árulta el tervét, de biztosította õket, hogy megmenti népét a
pusztulástól. Hazatérvén levetette özvegyi gúnyáját, és ledér, ellenállhatatlan ruhákat öltve elindult Holofernész
táborába. A vezérnek azonnal megtetszett Judit, s minden vágya az asszony elcsábítása volt. Judit együtt evett és
ivott Holofernésszel, majd miután a vezér teljesen lerészegedett, saját kardjával levágta Holofernész fejét.
Függönybe göngyölte, majd visszaosont Betúliába. Ott a fejet a vár falára tûzték, és hálát adtak Istennek, hogy
megsegítette õket. Az ellenség elmenekült, Juditot pedig nagy dicsõségben részesítették. Késõbb sok férfi szerette volna
feleségül kérni, de õ senkinek nem mondott igen-t, míg végül a Biblia szerint 105 éves korában halt meg, özvegyen.

MAYA2011 · http://jazminka.acnshop.eu/default.asp?CO_LA=HU_HU 2011.07.21. 07:54:07

Judit és Holofernész
Szerzõ Tóth Judit
2007. January 14.
Utolsó frissítés 2008. July 1.
A szecesszió egyik páratlan remeke, Gustav Klimt Judith címû festménye egy ószövetségi történetet dolgoz fel. Habár
történészek szerint a históriának semmiféle valós alapja nincs, mégis évszázadokon keresztül inspirálta a mûvészeket a
téma megörökítésére. Az eredeti leírás idõszámításunk kezdete körül keletkezett, melyet a zsidó és a protestáns Biblia ma
már nem tekint magáénak, bár korábban a Károlyi Gáspár féle Vizsolyi Bibliában még benne volt. A történet a
katolikus Ószövetségben olvasható. A Prokontra ezúttal az eredeti történetet idézi fel, felvillantva azokból a mûalkotásokból
is, melyek ennek nyomán keletkeztek.

Az Újbabiloni Birodalom félelmetes uralkodója, Nabukodonozor (i.e. 605-562) egyik hadvezérét, Holofernészt bízta
meg Kánaán földjének elfoglalásával. Állítólag 132.000 fõs hadsereggel i.e. 587-ben meg is kezdõdött a hadjárat, mely
Betúlia népét rettegésben tartotta. A zsidók azonban elhatározták, hogy nem adják könnyen a szabadságukat, s
Jahvéhoz fohászkodtak segítségért. Holofernész megtudván, hogy a népet istenük segíti, haditervet változtatott: a
lerohanás helyett elfoglalta az összes forrást, s szomjhalálra kárhoztatta Júdea földjét. A zsidók már-már a
megadáson törték a fejüket, amikor megjelent a csodálatos szépségû és ragyogó elméjû Judit, aki évek óta özvegyként,
egyedül tengette életét. A város vezetõinek nem árulta el tervét, de biztosította õket, hogy megmenti népét a
pusztulástól. Hazatérvén levetette özvegyi gúnyáját, és ledér, ellenállhatatlan ruhákat öltve elindult Holofernész
táborába. A vezérnek azonnal megtetszett Judit, s minden vágya az asszony elcsábítása volt. Judit együtt evett és
ivott Holofernésszel, majd miután a vezér teljesen lerészegedett, saját kardjával levágta Holofernész fejét.
Függönybe göngyölte, majd visszaosont Betúliába. Ott a fejet a vár falára tûzték, és hálát adtak Istennek, hogy
megsegítette õket. Az ellenség elmenekült, Juditot pedig nagy dicsõségben részesítették. Késõbb sok férfi szerette volna
feleségül kérni, de õ senkinek nem mondott igen-t, míg végül a Biblia szerint 105 éves korában halt meg, özvegyen.

MAYA2011 · http://jazminka.acnshop.eu/default.asp?CO_LA=HU_HU 2011.07.21. 08:00:32

Bocsi! Nem tudom, hogy jelent meg kétszer! Nem tudtam törölni!% Nagyon új itt minden, és hibázok!@GeorgeJuhasz: Kérdezed, hogy Judit miért 5 gyerek után kapott észbe???? Talán, "jobb későn mint soha"???? Valami ekkor már nagyon sok volt! Vagy a Te hibáid, vagy pedig a büszkén emlegetett PÉNZ!!!!

GeorgeJuhasz 2011.07.21. 08:27:17

Gyerekkoromban semmit nem kaptam meg amit más gyerekek megkaphattak, nekünk egyszerűen nem volt. Ez engem mindig nagyon zavart és el akartam érni, hogy legyen. Többakartam lenni a többieknél minden szempontból. Hajtottam magam. Ezért lett pénzem, ezért jártam keresztül-kasul a világot, ezért olvastam el sokezer kötetnyi könyvet, ezért végeztem el két csúcsegyetemet....ezért tanultam meg 1 év alatt kínaiul...Én semmiben és soha nem voltam normális. nekem mindenben minden extrém volt. Nem volt pénzem, de biciklivel végigtekertem Erdélyen, az akkori Jugoszlávián. DK Ázsiát keresztül-kasul utaztam 9oo USD-val a zsebemben 3.5 hónapon át...
A küzdőművészetekben olyat választottam amiben csak egy szabály van: az győz, aki állva marad.
Ez nem volt titok. Nem tudom, hogy Judit ezt nem akarta tudni, vagy nem érdekelte. Én nyitott vagyok és nincsenek titkaim, a külvilág felé sem, nemcsak a belső kapcsolataimban (ezért is van ez a blog). Én minden érzésemet elmondtam!!! Judittal való kapcsolatunk kezdetén világosan elmondtam, hogy ezer körül van a számlálóm abszolvált nők terén... Nem titkoltam semmit.
Persze, hogy a pénz volt a fő szempont, hogy kivitelezzem az utazásaimat, megvegyem az autóimat...stb, ehhez meg üzlet kellett ami megtermeli. De én nem vagyok egy adminisztratív ember. Én mozgásban vagyok. Én soha nem foglalkoztam a cégem operatív vezetésével, én mentem a világba. Ezért van az, hogy folamatosan lenyúltak, ezért történt a legutóbbi katasztrófa is velem. Ha belekerülök egy körbe ahol a sintó vallás dominál, akkor elmegyek Japánba, megtanulok 1 éven belül japánul és beleélem magam. Én ez vagyok, soha nem voltam más.
Hogy miért lett 5 gyerekünk? Jó kérdés. Judit soha nem szedett fogamzásgátlót és talán a leghanyagabb nő akivel valaha találkoztam. Nem érdekelte, hogy megoldja a fogamzásgátlást, az 3. és 4. gyereknél menstruáció alatt esett teherbe, az utolsó pedig egy afrikai vadászat és a kantoni vásár közötti egyetlen magyarországon töltött napomon sikerült be. Emellett volt még két abortusza is.
Ha az első perctől mindent elmeséltem neki, akkor miért 16 év után döntött így? Csakis a pénzért.

GeorgeJuhasz 2011.07.21. 08:38:28

A gyerekek száma nem lényeges. Minden terhesség alkalmával megbeszéltük, hogy pénzünk van rá és természetesen felvállaljuk.
De 16 év együtt töltött idő, 5 gyerek után miért rombolunk le mindent?
Miért fordítunk bűntetőeljárásokba mindent? Miért akarjuk elpusztítani a másikat? Miért nem a béke és biztonság a legfontosabb.
Judotnak 3 db hitelkártyája volt egenként 4 millió Ft költhető pénzzel. Volvo XC9o szalonból választva, egy olyan világban élt melyben fogalma nem volt a népről és a gazdaságról...burokban élt. Nercbunda, 1o millió Ft-nyi gyémént rajta...stb. Azt vett meg amit akart, nem voltak limitek.
Ez CSAK pénz. Ha nincs, akkor a pénz a minden.
Miért kellett 5 gyerekre véráldozatot felmutatni? Miért kellett mindent lerombolni?
Ja, és persze akik ŐT vezették, azok nagy jólétben átvették az üzletet miközben sok százmillió eltűnt...mi pedig bűntető eljárások alatt roskadozunk és még mindig egymás nyakát nyiszáljuk...
Magyarázza el nekem valaki, hogy mi ebben a logika?
De ebben az anyai és női ösztönt sem látom..?
De még a túlélését sem.
Ha nem jártam volna spirituális látókhoz akik elmagyarázták, hogy igenis lesz holnapom, ha nem lenne Zhai mellettem, akkor nem éltem volna túl.
Igen. A pénz nem minden. De kaját ingyen nem adnak...

GeorgeJuhasz 2011.07.21. 08:50:16

Zhai-t 2oo4 őszén ismertem meg kínában. Addig is sokat jártam, de utána sokkal többet. A cégben sok visszaélés történt mert nem figyeltem oda rá. 2oo6 szeptemberében leváltottuk a korábbit és kineveztem Juditot ügyvezetőnek, hogy legyen tulajdonosi felügyelet. 2oo7 év során kiszelektálták azokat az embereket akik nem együtt mozogtak velük, év végére minden forgalmat átirányítottak egy offshore alá bújtatott cégbe, 2oo8 elején pedig elköltöztek. Átkötötték még a telefonvonalakat is, minden mozdíthatót vittek... én pedig maradtam a semmiben és felvállaltam egy szélmalomharcot a hatóságokkal. Közben brilliáns ügyvédekkel az azok ügyészségi kapcsolataival minden létező bűntető elj
rásba belenyomtak, hogy könnyebben továbblépjenek. Most küzdök.
A logika világos azon ügyvezetők részéről akik ebből sok előnyt kovácsoltak, de hol van ebben Judit előnye? Mert pillanatnyilag mi ketten vagyunk ebben a problémakörben.

MAYA2011 · http://jazminka.acnshop.eu/default.asp?CO_LA=HU_HU 2011.07.21. 21:05:54

Beleszülettél egy érdekes, egyedinek mondható sorsba! Mindvégig küldetésed volt a világban, és még sokáig kell küzdened, hogy megtudd, hogy mi is ez a küldetés! Most még tele vagy kérdésekkel, megfejthetetlennek látszó iróniával! Csodákra vagy képes! Az az érzésem, hogy talpon fogsz maradni!!! De, hogy nem lesz könnyű, az biztos! Irigylem az egyéniségedet! Sok erőt és jó egészséget kívánok Neked mindenhez!

guedi 2011.07.31. 21:31:51

Miért csinálta mind ezt a Judit, a válasz egyszerű, mert szeretett, és szerintem még mindig szeret!Gyűlölni csak azt tudjuk akit szeretünk is!Ez egy összetett dolog, de szerintem neki is segítségre lenne szüksége, hogy a saját árnyékán túl lépjen.Te egy nagyszerű apa vagy, ezt levontam a kicsi lányod és a te kapcsolatodból,és hiba hogy elszakít az 5 közös gyermeketektől!

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 21:46:19

Sajnos az esélyt sem kapom meg a gyerekeimhez. Judit minden gyerekekkel kapcsolatos hozzáállásomat pénzre fordít le a gyerekek részére. Ez azonban nem fair mert anyagilag teljesen tönkretett. Az sem fair, hogy azzal táplálja a gyerekeket, hogy "apátoknak sok pénze van és nekünk meg nem ad." Ez a legrohadtabb dolog. Igyekszem talpraállni, de kurva nehéz ilyen ellenszenvben. Lassan elmegy mindentől a kedvem.

guedi 2011.07.31. 22:00:28

Szerintem bíz magadba és bíz a gyerekeid tisztán látásában!Feladni.............. az a legkönnyebb de én nem így ismerlek,magadat köpnéd szemben ha feladnád!Elindultál egy úton, ami önismerethez vetett, és hátha ez Juditot is önismeretre sarkalja!

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 22:21:46

Soha nem fogom feladni!!!
Köszönöm Neked a kritikát.
A helyzet azonban fennáll, tehát megoldás kell. Judittal vagy nélküle, de mindenképpen a családdal.

guedi 2011.07.31. 22:27:32

Úgy legyen!Ámen!

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 22:32:05

Köszönöm a véleményed!

guedi 2011.07.31. 22:44:15

Gyűlölet: az a mélységesen banális mechanizmus, hogy kivágom azt a fát, amire nem tudok felmászni. Gyűlölet: mélyebbeket gondolunk felőle, mint amilyen csekélyben tanyázik az egész. Gyűlölet: paradox szerelmi vallomás: olyan szeretnék lenni, mint te, de nem és nem tudok, tehát dögölj meg, mert elérhetetlenül szép vagy, ne legyél, ne lássalak! Gyűlölet: útjelző táblákkal gazdagon ellátott, eltéveszthetetlen, kövezett út az őrülethez... Minden valamennyire markáns ember felizzítja az effélére hajlamosak gyűlöletét: ez a minőség fonák visszaigazolása. A valamilyenségnek ez az ára. Ugyanők viszont azt is megkapták ajándékba, hogy aki szereti őket, az borzasztó nagyon. Nincs langy középút, mert az a középszeré. Ami engem illet, igyekszem minél láthatatlanabbá válni azok számára, akiket kínoz a létem. Ugyanis, ha bármi módon reagálok a gyűlöletre, létrejön az ördögi kör; ez ellen egyetlen humán véd módszer van: az, hogy megszakítjuk a láncot. Ki lehet állni a pástra, de minek?! A butaság nem vitaképes; nem más, mint elemi erő: hülye leszek pert indítani a földrengés ellen.

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 22:51:17

Bennem nincs gyűlölet. Soha nem is volt. Düh igen, de gyűlölet soha. Már a düh is elmúlt. Békét szeretnék és sok szeretetet. Semmi mást.
Nézegetem a gyerekeimmel a fotóimat. Oly sokfelé jártunk a világban. Lehet nem voltam a legjobb apa, de lelkemben ők az én életem értelme.
Ez van.
Judit meg azt hangoztatja, hogy nekem csak a siker kell, hogy visszaszereztem. Ezzel a félelmét és gyengeségét bizonygatja. 17 év után ki a fene hajt győzelemre? Békét szeretnék.

guedi 2011.07.31. 22:54:47

Nem rád gondoltam hanem Juditra!Ezt érezheti!

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 22:55:48

Igen, értem. Csak magamat is leírtam.

guedi 2011.07.31. 22:59:15

Azt már tudom hogy te mit érzel,de próbálom kitalálni hogy vajon ő mit érezhet!Nagyon kíváncsi lennék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

GeorgeJuhasz 2011.07.31. 23:02:44

Kategórikusan kijelentette, hogy nem hajlandó itt írni... A Facebook-on is letiltott engem.

Nicole1205 2011.08.11. 23:53:44

Olvasgatva a blogot, a képeket, és a
hozzájuk tartozó hozzászólásokat (Juditéit is), én úgy gondolom, hogy minden baj forrása az, hogy nem maradtál hű Judithoz. Tudta, hogy nem
vagy egy monogám típus, de azt nem tudta elviselni, hogy Zhai-val ilyen komoly lett a kapcsolatod és lett a kislányotok is. Én azt
hiszem, minden nő arra vágyik, hogy csak ő és senki más ne legyen a társa szerelmi életében, és ha ez nem így alakul, bosszút áll. Ki így,
ki úgy. Te Judittal kemény ellenfélre találtál. Ráadásul Zhai nagyon szép nő,és fiatalabb Juditnál. Ezt nőként nehéz lenyelni. Megkockáztatom, hogy már nem is szeret téged Judit, és hogy azt látja, így kepesztesz érte, csak újabb energiát ad neki a további bosszúhoz. Véredet veszi, már nem érdekli, hogy szenvedsz,
akkor se, ha olyan sok szépet és boldogságot kapott tőled, nem érdekli, hogy a gyerekei apja vagy, nem érdekli semmi! Gondoltál már arra, hogy elengeded? Hagyd menni, hagyd a pénzt, mindent, amiért te dolgoztál meg, menjen, legyen boldog avval, amit ellopott tőled! Ne akarj tőle semmit, csak a gyerekeket látni, velük lenni néha. Téged nem féltelek, hogy nem tudsz valamit kitalálni, hogy elindítsd az új életed Zhai-val és a
kislányotokkal. Lehet, hogy már ki is találtad? Gyuri! Minél jobban akarod őt visszaszerezni, annál jobban nem fog menni! Mi változott a
három év alatt? Én nem tudom, de gondold végig: volt értelme próbálkozni? Közelebb kerültetek? Ha Judit visszavenne téged, Zhairól le kéne mondanod. Akkor mi lenne? Meg tudnád tenni? Judit nem akarna osztozni senkivel rajtad. Nem
tudom, hogy a pénz mennyire fontos ebben a történetben számodra, hogy téged mennyire motivál a pénzed visszaszerzése Juditon túl, de ha nem
ez a fontos, akkor szerintem hagyd. Engedd el! Neked is megnyugvást kell találnod. Fogadd el ezt a helyzetet! Kezdj új életet nélküle!

GeorgeJuhasz 2011.08.12. 01:28:08

Már nem a régi pénzről van szó, mert az végleg elveszett. A romokon pedig nem nő virág.
Egy barátom mondta, hogy ki kell írnom magamból a múltat, hogy elszakadhassak tőle. Most leírom az egész életemet és megpróbálok új életet, új értéket teremteni.
Judit minden eszközt felhasznál, hogy magához kössön. Az eljárások, a feljelentések mind kapcsolatot jelentenek, melyek még ha ellentétes irányúak is, de egymáshoz láncolnak bennünket. Ebből egymagam nem tudok kilépni.
Azt nem lehet, hogy Judit mindent lerombolt, mindenből kiforgatott, elpusztított, majd elvárja, hogy finanszírozzam a semmiből miután mindenből őt is kiforgatták tanácsadói. Fúzióra lenne szükség, hogy elindulhassunk a fejlődés útján. Ehhez azonban nem rendelkezik elég intelligenciával. Még mindig az eltaposom, feljelentem, megölöm érzetével harcol.
Szomorú, hogy egyetlen vesztesei a gyerekeink ennek az idióta, értelmetlen háborúnak.

videntem 2017.02.09. 16:32:52

Nicolet 1205 Igen, én is így gondolom. Nem tudom hogyan kerülte ide - de azt hiszem Holofernészröl szerettem volna olvasni, így - és mar elég régi is a történet, de azt gondolom, hogy ha valaki megcsalja az öt közös gyerekük anyját és még egy gyereket is csinál valahol a világban, akkor ennél durvább dolgokat is megérdemelne!!!!!
Egyedül te vagy pénzcentrikus, és Judit volt az - anélkül, hogy olvsnám ö mit ír - aki megbízott és nem te!!!

videntem 2017.02.09. 16:34:38

@MAYA2011: Mi lehet a küldetése, egy csaló, hazugnak? Próba volt inkább, amit nem állt ki.
süti beállítások módosítása