Agyhártya-gyulladásom volt és abban az időben a gyerekek akik átestek rajta 95%-ban belehaltak vagy hülyék maradtak utána. (Feleségem szokta mondogatni, hogy nem az 5%-ban vagyok...)

7 évesen újra éltem. 

Szüleimmel szolgálati lakásban laktunk. TV nem volt csak a munkásszállás közös szobájában, de oda én ritkán juthattam be. Olvasni még csak tanultam.

Szóval nem tudom honnan jött az ihlet, de valamiért felkeltették érdeklődésemet a kínai jelek. Ettől kezdve minden kínai konzervdoboz címkéjét beszereztem és nyitottam egy füzetet: TITKOS címmel. Ebbe a füzetbe minden jelet gondosan bemásoltam. 

Ha meglenne ez a füzet bizonyára halálra röhögném magam: mert Vörös Zászló MGTSZ, Előre MGTSZ, Vörös Október Brigád....stb nevek lehettek kínaiul. A szocialista országok nemzetközi gazdasági együttműködésében minden ország azt adta a másiknak amije volt. Mi Kínának buszokat, a kínaiak meg ananász meg barack konzerveket amiken a nagybecsű karaktereket találtam.

A szolgálati lakás mellett volt egy jázmin sövény, melynek egyenes ágaiból készítettem el első evőpálcikáimat. Innentől kezdve mindig azokkal ettem. Még a borsófőzeléket is. Ettől aztán valóban elgondolkoztak a szüleim azon, hogy talán mégsem abban az egészséges 5%-ban lehetek, hanem valami visszamaradt bennem az agyhártya-gyulladás után.

 

6 éves koromtól úsztam és vizilabdáztam, de amint edzőnket Hiczó Pista bát kirúgták az uszodából tütükélés miatt, így az egész csapat tűntetőleg átment Judo-zni. Ekkor 11 éves voltam. A keleti harcművészet mindenek felett felkeltette az érdeklődésemet és amikor csak lehetett edzésre jártam. Aztán megismerkedtem a Karate-vel ami akkoriban indult hazánkban. Anyám ájuldozott, hogy csupa vér a kertben a fák törzse mert a seiken keményítése során lejött a bőr a kezemről és odavérzett a fára. 

A küzdőművészetek ideje 16 évig tartott. 

 

Tanulni nem igazán szerettem. Órákon figyeltem és az elég volt a négyes szinthez. Iskolán kívül pedig nem volt más csak edzés. 

Általános iskolai osztályfőnököm (orosz nyelv és énektanár) alkalmasságát mi sem példázza jobban, minthogy a 8. után szakmunkásképzőbe javasolt. Szerencsére szüleim ezt nem fogadták el. Azonban gimnáziumba nem mehettem. Orvos szerettem volna lenni, de csak mezőgazdasági szakközépiskola jutott. Kellett nekem a negyedikről a WC ablakban állva lehugyoznom alattam azb udvaron focizókat - a kémiatanár meg majdnem infarktust kapott amikor meglátta... meg nem kellett volna agyba-főbe vernem néhány osztálytársamat amikor kötekedtek, az sem volt jó mikor a betonfolyosón lepróbáltam az ippon seoinage-t mert a hetes szünetben ki akart küldeni az osztályból, aztán szegényt újra kellett éleszteni....szóval nem voltam soha jó gyerek. Úttörőként semmiben nem vettem részt és nem voltam képes nyalni az osztályfőnököm seggét. Meg nem is voltak párttagok a szüleim, miért is szerettek volna. Szüleimnek az osztályfőnökömmel tartott vitája után mindenesetre a szakmunkásképzőt megúsztam.

 

Középiskola ugyanúgy kezdődött. Az osztályfőnököm (orosz nyelv és énektanár) megkapta az általános iskolai osztályfőnöki jellemzést majd első félévnél behívta a szüleimet és megpróbált eltanácsolni az iskolából, hogy nem leszek képes elvégezni. Apám megkérdezte, hogy a négyes átlag miért nem megfelelő? Végül maradtam. Megjegyzem az érettségim kitűnő lett. 

 

16 évesen bringával bejártuk Magyarországot, még a Kékestetőre is feltekertem. Akkori Csepel bringával nem ugyanaz mint a mai csiribiri bringákkal... 17 évesen Erdély nagyobb városait bringával bejártam, 18 évesen pedig Jugoszlávia és a Horvát tengerpart következett. Napi csúcsom 323 km volt Kaposvár és Rijeka között. 

 

Érettségi után hova máshová: Gödöllőre jelentkeztem, de nem volt protekcióm. A pontszámom ugyan megvolt, de az én apám nem volt párttitkár. El ugyan nem küldtek, de a gyöngyösi főiskola küldött egy papírt, hogy átirányítással felvettek. Írtam nekik, hogy köszönöm, de én oda nem jelentkeztem. Útilaput vettem a lábamra, otthon visszaváltottam az összes üresüveget, hogy legyen némi pénzem. Anyámat a guta ütögette mert miben fogja eltenni a befőttjeit... és 18.5 évesen leléptem otthonról egy sportszatyorral  36o Ft-tal a kezemben. Így érkeztem 1984 szeptember elején Gödöllőre. 

 

Lányokról még nem írtam: Kaposváron volt Kata nevű barátnőm, akivel 15.5 éves korom óta együtt voltunk. Ő volt az egyetlen aki visszahúzta a szívemet, minden más arra sarkalt, hogy nyomás kifelé a világba.