1995 augusztusában megkaptam a behívómat. Pécs, Petőfi laktanya.
Ingyenes vonatjegy, érkezéskor az állomáson összeszedtek bennünket és beszállítottak a laktanyába.
Egy terembe tereltek bennünket és kiosztották a ruhákat. A méreteket nagyjából, majd cserélgetjük később. Egyébként meg „kopasz, nem pofázik..!!!” Egészségügyi vizsgálat. Itt amit nem felejtek el, az a behajolás amikor az ember seggébe benyúlnak, a többivel nem volt gond. Aztán a fodrász következett,
ahol mindenkit géppel centisre nyírtak mint a birkákat. Végül fotózás.
Első hónap alapkiképzés volt. Szerintem itt csak az a lényeg, hogy a kopaszokat lehessen szívatni. Ami pedig még a szívatásban is előbbre helyezi a kopaszokat az, ha táposok. Táposnak az egyetemi előfelvételiseket hívták. A táposok általában puhányabbak, nyamvadtabbak az átlagnál. Már első este négykézláb sikáltatták velünk a folyosót, a körletet, a WC-t. Ruháinkat be kellett stokizni szigorú rendben, akinek nem volt példás rendben, annak fölrúgták a stokiját és kezdhette elölről.
A stoki az egy sámli szerű kisszék négyzet alakú, támla nélküli ülőkével. Erre úgy kellett a ruhákat ráhajtogatni példás rendben, hogy elvágólag legyen a stoki széleivel. Ha csak egy egészen kicsit is kilógott, akkor a szobaparancsnok felrúgta a stokit.
Legnehezebbek az első napok voltak. Éjszakánként töbször előfordult, hogy különféle ürügyekkel felébresztettek sorakoztattak és szórakoztak velünk. Ultrászacskót vágtak földhöz a körlet közepébe, ráöntöttek egy vödör vizet és söprűvel verték míg térdig nem ért a hab. Nekünk négykézláb fel kellett sikálni, de volt, hogy mentünk fogkefével WC-t takarítani, ha éppen részegen jött meg kimaradásról a szobaparancsnok és az jutott eszébe.
Motoros fókára kopaszoknak még nem volt jogosítványuk, így csak négykézláb moshattunk fel. A mororos fóka a felmosórúd. Azzal ugyanis állva lehet felmosni... Motoros fóka esetén a kopaszok veszélyben voltak, mert az öregek szerint nem bírja még a tüdejük a benzingőzt, így csak teljes vegyvédelmi felszerelésben lehetett kopasznak motoros fókával felmosni...
El tudja képzelni valaki, hogy ez milyen érzés..???
Nem, mi? Hát leírom:
Felvetettek velünk egy tetőtől talpig teljesen záródó gumiruhát, a fejünkre gázálarcot. Ha jobban akartak szívatni, akkor a gázálarcról a filtert nem szedték le. Na, ebben próbáljon meg valaki felmosni. Dolgozni lehet benne, de perceken belül az emberről ömlik a víz, a filter elég nehezen engedi át a levegőt és erőből kell szívni. De végülis ezt is meg lehetett szokni. Az öregek szerint a kopaszok csak így voltak biztonságban a motoros fóka benzingőzétől. Talán négykézláb mégiscsak jobb....??
Kopaszokkal volt néhány jó játék. Például a fejére, két könyökére és két térdére rohamsisakot húztak és négykézláb pozícióban megemelte 4 ember, meglengedte, majd nagy lendülettel megcsúsztatta a folyosón. Baromi jól csúszott az tény, a folyosó végén a falon meg nagyot koppant faltörőként. Ezt szerencsére velem nem csinálták, miután a szobaparancsnok nagyon csúnyán elcsúszott a fürdő síkos padlóján amikor egyszer véletlenül kettesben volt velem a fürdőben. Így a szivatások terén nem voltam soha célpont.
Reggelenként 5:3o ébresztő, 5:45 tornaruhában reggeli torna az alakuló téren, 6:oo-6:3o öltözés, mosakodás, körlet rendbe tétele, 6:3o alakzatban, szakaszonként vonulás reggelizni az étterembe, 7:3o-tól foglalkozások.
3o nap alapkiképzés után a lövész ezred harckocsizó zászlóaljába kerültem. Először töltő, majd irányzó pozícióba. Innentől indultak a valódi katonai foglalkozások.
Minden nap más foglalkozások, harcászati gyakorlatok voltak.
Végignéztük a kézifegyverek hatásbamutatóját a hentestől hozott zsigereken, téglarakáson, 8 mm-es kazánlemezen. Megtanultuk a kézi lőfegyverek szétszedését, összerakását, használatát. AMD 65 mintájú géppisztoly volt mindenkinek saját nevére kiadva, foglalkozáson kívül fegyverszobában elzárva. Éles lőszerrel csak a biztonsági őrségben lehetett viselnünk. 3o másodpercen belül kellett szétszedni és
összerakni a fegyvert, aki ezt fokozta, az egy kézzel tette ugyanezt. Én egy kézzel csináltam.
Szokás volt évente a pécsváradi harckocsi gyakorlótérről gyalog visszamenetelni a laktanyába. Ez 27 km gyaloglás teljes felszerelésben.
Miből állt a felszerelés?
Málhazsák, melyben minden előírásnak megfelelő dolog benne kellett legyen, a 7o cm WC papírtól a varró készletig. Tartalmát menet előtt ellenőrizték. Már nem emlékszem hány kg kellett legyen, talán 15 kg vagy ilyesmi. Tarkónk mögött a hátunkon helyezkedett el az összecsavart vegyvédelmi ruha, pántjai elöl-hátul az övünkhöz voltak erősítve. Vállunkon keresztbe vetve a szimatszatyor, melyben a gázálarc volt. Övünkre felfűzve az 5 db tárat tartalmazó tártáska, valamint a kulacs melynek kötelezően tele kellett lennie kb egy liter vízzel. Gyakorlónadrág zsebében ott kellett legyen a „kanálgép” mely a táplálkozás eszköze. Kezünkben pedig az AMD65 mintájú géppisztoly. Övünket elölről a vegyvédelmi felszerelés
húzta felfelé, oldalt lefelé a tártáska, másik oldalt lefelé a kulacs....fura érzés volt.
Aztán alakzatban neki a menetgyakorlatnak. A nyamvadtak sorra kiestek, azokat a menetoszlopot követő Csepel teherautók felszedték és hordták be a gyengélkedőre. Nekem ez játék volt. 3o-35 kg felszereléssel 27 km menetgyakorlat nem nagy megerőltetés. Elsők között értem be.
Sokféle harcászati gyakorlat volt, nem írom le mindegyiket. Legtöbbjük értelmi szintjéről annyit, hogy diliházba való gyakorlatok fogyatékosoknak, vagy oviba gyerekeknek. Szavak maradtak meg bennem. Átjáróra zárkózz, átjáróról nyitódj, atomvillanás jobbról, atomvillanás balról...stb. Azt megnézném, hogy ki hová zárkózik fel atomvillanás után...
Érdekes volt azonban a nagyatádi laktanyában a búvárruhás vízalatti gyakorlat és a különféle harckocsi lövészetek, bár éjszaka volt aki kilőtte az irányítótornyot mert elnézték a célfényeket... Nagyatád elsőlépcsős laktanya volt, a miénk Pécsett csak tartalékos. Így Nagyatádon gyakoroltuk az aktív harcászatot. Felemelő érzés teljes sebességgel száguldani egy 4o tonnás T-55 orosz harckocsival, a sütőben 43 db gránáttal, géppuska csordultig megtöltve fényjelzős lövedékekkel. Irányzóként két
kezemben szorongatva az „elefántfület” és a zöldesen világító éjjellátóban a szálkeresztben figyelve a feltűnő célokat.
Az elefántfülek a célzórendszer irányító része, ha felfelé csavartam, az ágyú felfelé emelkedett, ha lefelé, akkor lefelé ment, ha balra fordítottam, akkor az egész lövegtorony fordult, képes volt körbe-körbe is forogni... A kb 5o-6o km/h sebességgel száguldó harckocsiban igencsak kellett kapaszkodni és nem volt nehéz véletlenül is megcsvarni a fület úgy, hogy az ágyú 18o fokban hátrafelé álljon, miközben a harckocsi előre száguld. Nem csoda, hogy volt aki kilőtte az irányító tornyot.
Amint az ágyúcélok láthatóvá váltak: „Célra tarts! Ágyúval Tűz!” Majd a géppuskacélok: „Célra tarts! Géppuskával Tűz!” Jól lőttem.
Nem lőttem rosszul géppisztollyal sem. Hadosztály és hadsereg lőbajnokságra javasoltak. Ehhez vételeztünk fejenként 2,ooo db 7.62 kaliberű lőszert és néhányan kivonultunk Pécsváradra gyakorolni. Ha jól emlékszem hárman voltunk.
Célok 1oo, 2oo, 3oo, 4oo méterre: gyalogos katona álló, gyalogos katona fekvő, géppuskafészek, ...stb. Napi 2,ooo db lőszert ellőni nem kis mutatvány. Nyílt irányzékkal egyes lövések, rövid sorozatok. Egy idő után a cső izzik. Még a csőszájfék is vörösizzásba megy át. Ezt folytattuk éjszaka is éjszakai célokra.
A bajnokságon a fegyver szétszedése-összerakása ugyanolyan fontos mint a pontos lövések. Összesítve végül ötödik lettem.
A seregben voltak jó sztorik is. Pld hadgyakorlat a Bakonyban. Marhavagonokban szállítottak bennünket a helyszínre. Ott a körítés volt a lényeg, mert hadmozdulatban talán kétszer vettünk részt két hét alatt.
A tábori élet azonban jó volt. A hadmozdulat abból állt, hogy támadtunk, vaklőszerrel lőttünk, közben bennünket orosz MI-24 es harci helikopterek géppuskával lőttek és napalmfüggönyt eresztettek ránk amin keresztül kellett vágnunk. Az szar ügy volt, hogy az oroszok kaptak éleslőszert mi meg nem. Amikor egy orosz T-72
harckocsi vagy egy BMP megsorozott benünket a géppuskájával olyan volt amikor bádogra rázzák a diót. A fejünket is behúztuk. A BMP 14.5 mm-es géppuskával is fel volt szerelve és kaptunk azzal is rendesen.
Az oroszokat baromira nem érdekelte, hogy be van-e csukva a vezető zárókupakja vagy kifelé les. Szóval zárt tankban vezettünk.
Azonban lehetett tenni némileg a lőszertelenség ellen is. A konyhán beszereztünk 1 literes paradicsom meg babkonzerveket. A szocialista konzervgyárak egyben hadiüzemek is voltak, olyan gyártósorokkal ahol ugyanaz a gyártósor képes volt tölteni az 1 literes konzervet és a 1oo-as lövegbe való lőszert, a 75 mm-es vagdalthús konzerv pedig a gránátvető gránátjait...stb. Ezeket a konzerveket eldugtuk a harckocsiban. Kiválóan passzoltak az ágyúcsőbe. Hadgyakorlat alkalmával úgy töltöttünk, hogy felnyomtunk egy paradicsomkonzervet és rá a vaklőszert. Aztán jött a buli...
- Oldaltmozgó ellenséges BMP jobbról! Ágyúval Tűz!!!
Na, ha valaki látott már ilyet, ez nem tudja egy darabig abbahagyni a röhögést... a BMP személyzete gondolom napokig vakarta a ráégett paradicsomot. Igaz ki is tárazták ránk minden éles lőszerüket. Szerencsére a 6o cm vastag szendvicspáncélt az orron nem viszi át a BMP nagykaliberű géppuskája.
Jó poénok voltak még a biztonsági őrségek Pécsváradon. Itt az a lényeg, hogy a század éjszaka bevonul aludni a laktanyába, a harckocsik meg kint maradnak a lőtéren. Azokra vigyáz a biztonsági őrség éles lőszerrel csőre töltve. De hát Pécsváradon sok szőlő és présház van, így a biztonsági őrségben lévők gyakran
elmentek borért. Hogy gyalogolni ne kelljen sokat, így harckocsival. Úgysem lopja el senki a többit... Hát így esett, hogy a pincékben jókedvre szert tett őrök lementek harckocsival a pécsváradi kocsmába is. Beálltak a parkolóba és rendeltek. A csapos határozottan nem akarta kiszolgálni őket, erre HK-val szembeálltak a kocsmával, ágyú telibe a kocsmára és poénkodtak. Végül csont részegre sikerült leinni magukat. Hazafelé pedig a hegyen az eső utáni laza talajon a harckocsi becsúszott egy mély árokba. Hiába, részegen HK-val sem ajánlatos vezetni. Na, nyomás hozni a bikát. A Bika az egy vontató harckocsi. Hajnalig ki kellett szedni a harckocsit a vizmosásból és visszaállítani a helyére. Mindenki gyorsan kijózanodott és lázas munkával reggel 6-ra minden a helyére került. Igaz egy percet sem aludtunk.
Az ezredben én tartottam az önvédelmi kiképzést. Erről csatoltam képeket.
1996 nyarán már minden bajom volt, hogy Egért nem láthatom, így egy balesetből okulva ötletem támadt. Egyik honvéd eltörte a kezét és katonai kórházba került. Hát megbeszéltem egy combosabb katonatársammal, hogy az én kezemet is el kell törni és akkor kapok eü szabadságot és hazamehetek Egérkéhez.
Kezemet lépcsőre fektettem és egy vasrudat kétkézre fogva csapott rá nagy erőből katonatársam. Ilyen mértékben még nem láttam alkaromat meghajolni, de reccsenés nem volt. Fájni azonban fájt. Meg kellett várni a reggelt, hogy csúnyán bedagadjon és lementem vele a gyengélkedőre. Szinte azonnal vittek a honvédkórházba. Ott kiderült, hogy a M. brachioradialisom csúnyán zúzódott, de a csontnak nincs baja. Egy éjszaka elég a kórházban, de mehetek vissza a laktanyába. Azért kiegyeztem 2 hét javasolt eü szabiban amitől olyan jó kedvem lett, hogy estére bulit csaptunk a kórházi szobában.
A kórházban van bőven alkohol. A 96%-os tiszta szeszt bolti 2 literes szénsavas mangó üdítővel 1:3 arányaban keverve kíváló és ütős szeszt kapunk... Ebben a műtősök már profik voltak, így az ápolókkal együtt mindenki jól berúgott. Mint kederült ez ott rendszeres buli volt... Ilyen volt a hinvédkórház akkoriban.
Jól telt a 2 hetem. Meleg nyár volt, minden nap strandoltunk, szerelmes és féltékeny voltam. Amennyi időt csak lehetett Egérrel töltöttem. Amikor visszamentem már nem volt sok vissza a katonaidő 12 hónapjából.
A katonaság sok értelmetlensége mellett ad az embereknek egyfajta keménységet és kitartást is. Bár munka alóli kibújást is megtanítja.
Szerintem minden mai gyereknek erre szüksége lenne. Puhul el a társadalom.
2oo6 augusztus végén leszereltem. Szeptembertől pedig kezdődik az egyetem.
