Február 9. Csütörtök (Naplóbejegyzés)
7 óra felé felébredtünk. Ketten egy hálózsákban nem túl tágas. Főleg úgy, hogy a cipzár teljesen fel volt húzva. Kiderült, hogy egy baseball pályán aludtunk. Ezért volt olyan jó síma a fű. A tengeri párától a hálózsák vizes volt kívülről. Szuraki hálózsákja nyitva, ő pedig sehol. Összepakoltuk a hátizsákokat és egy fa alá állítottuk. Szuraki épp jött visszafelé, a tengerparton volt. Mi is lementünk körülnézni és elvégezni az alapvető higiéniai dolgokat.
Megreggeliztünk. Egy grapefriutot hárman, hozzá száraz kekszet. Aztán kigyalogoltunk a főúthoz, ahol találtunk egy buszmegállót. A buszok itt úgy járnak ahogyan akarnak, semmi köze nincs a menetrendhez. Megpróbáltuk a stoppolást. Szerencsénk volt, alig 1o perc alatt felvettek bennünket.
Egy Land Rover vett fel és nem Soroa-ig, hanem majdnem Viňales-ig elvitt. Viňalestől 5 km-re rakott ki bennünket. Egy kis kocsmában kapásból megettünk 2 liter tejet és 12 szendvicset, aztán elindultunk gyalog Viňales-be. A mogoték (szigethegyek) amiért erre a vidékre jöttünk csodálatosak így messziről is. Közben fogtunk egy taxit, és hotelt kerestünk. A Los Jasmines rendkívül kényelmes, tiszta és barátságos hotelnél kötöttünk ki, a taxit pedig megrendeltük vasárnap délutánra Havana-ba. A szobából fantasztikus kilátás nyílik a mogotékre, az ablak alatt úszómedence.
Kipakoltunk, Szurakival beöltöztünk surranóba és katonai szerelésbe, aztán elindultunk megmászni a mogotét. A machete-ket beleraktuk a hátizsákba, de a portán így is megnéztek bennünket. Eleinte egy mérsékelt égövihez hasonló erdőben haladtunk, aztán léeértünk a síkságra. Szedtünk narancsot egy narancsfáról, de az ízéből ítélve vadnarancs lehetett. A citromnál is savanyúbb. Megcéloztuk a legnagyobb mogotét. Sokkal messzebb volt, mint látszott.
Útközben egy közelebbi kisebb mogotét is megnéztünk, találtunk egy barlangot. Megpróbáltuk, de bármennyire is szerettünk volna bemenni a vaksötétben nem láttunk semmit. Lámpával nem készültünk. A barlangban rengeteg denevért riasztottunk fel. Végül folytattuk útunkat a kiszemelt nagy mogote felé.
Útközben egy elnyúló alacsony dombvonulaton kapaszkodtunk át, aztán újra dohányültetvényeken haladtunk. Néhány órányi gyaloglás után ott álltunk a legnagyobb mogote tövében. Egy öreg paraszt is megcsodált benünket és ahogyan a hegy csúcsa felé integettünk, csak a fejét ingatta. Mi pedig nekivágtunk.
Csupa szikla, nedves, csúszós aljnövényzet, hol néhány centi, hol méteres humusz borította a talajt. Nem lehetett tudni, hogy a nyálkás humusz alatt szikla van-e vagy talaj. Ha szikla, az nagyon csúszott. A magyar katonai bakancs nem vizsgázott túl jól, rettenetesen csúszott. Edzőcipőben azonban kitört volna a bokánk. A hegynek ez a része, ahol mi kapaszkodtunk felfelé, szinte függőleges volt. A növények gyökerei, ahogyan mállasztották a sziklákat, valamint a víz, ami eső idején nagy erővel zúdul lefelé kimosott a mállasztott sziklákból ösvényszerű csapásokat, ezen egyre több növény kapaszkodott meg, humuszréteget képzett az elhalt növényzet tápkálva az újabbakat. A mindent beszövő gyökereken ezekben a kimosott csapásokon haladtunk felfelé.
Sokszor úgy éreztük, nem lehet tovább haladni, de nem álltunk meg. A machete-t a fogaim közé vettem amikor mindkét kezemre szükség volt, a fényképezőmet pedig az övemre erősítettem. Héhol lejtősebb részre értünk, amit erdő borított. A növényzet oly sűrű volt, hogy sötét volt és az eget nem lehetett látni. Az utat azonban nem téveszthettük el, mert csak felfelé. A lejtősebb részeken is legalább 6o fokos volt a hegy lejtése. Csúsztunk-másztunk a síkos, nedves talajon, közben magunk előtt folyamatosan vágnunk kellett az utat a növényzetben. Láttunk olyan kaktuszfát mélyzöld, mohos törzzsel, ami olyan vastag volt mint 3-4 ember dereka együtt. Sok furcsa pálma is nőtt a hegy oldalán, gyökereik a kövek között fúrtak utat maguknak. Sok olyan növény él itt, amiket otthon már virágcserepekben láttam. Az ingem több helyen szétszakadt a tüskéktől. Érdekes futókaktusz nőtt mindenütt az ágak között. Néhol csukló, máshol kisujjnyi vastagon tekeredett a növényekre. Gyakran olyan kinézete volt, mint egy tekeredő zöld kígyónak. A bozótvágó kés azonban jól vitte ezt a tekeredő kaktuszt. Óriási tüskés, húsús levelű agavék sem voltak ellenállóak a machete-nek, viszont az apró, kökényszerű cserjéket lehetett csépelni, azok nehezen engedtek tovább.
További egyórai kapaszkodás után függőleges sziklafalakhoz értünk. A sziklák nem voltak egy tömbben, hanem 8-1o méter magas oszlopok illetve darabok voltak. Tetejüket pengeélesre fente a temészet. Felkapaszkodni csak azért tudtunk rájuk, mert az oldalukon lyukak és bemélyedések voltak. Félő volt, hogy az ilyen lyukakban kígyó, skorpió vagy mérges pókféle tanyázik. Az vérünkbe felszabadult adrenalin azonban elnyomta a ebbéli félelmünket. Nem mertem visszanézni, mert alattam sok méternyi mélység tátong. Amint egy 8-1o méteres sziklaoszlopot megmásztunk, jött a következő, majd a következő és megint a következő... alattam az oszlopok pengeszerű tetekei meredeztek. Ha leesek, valószínűleg kettévágja a testemet egy ilyen oszloppenge. Az ingemet csuromvizesre izzadtam, a pengét harapva a fogamról pattogott a zománc, az éles sziklák pedig felszabdalták a bőrömet. Ezeken az éles pengeszerű sziklákon sokáig vergődtünk felfelé. A liánok és fagyökerek néhol segítették a mászást.
Aztán egy lapos sziklarész következett. Lenézve elénk tárult az alattunk lévő síkság. Csodálatos volt. A felszántott területek vörösen rikítottak, a fiatal dohányültetvények élénkzölden pompáztak. Vörös, zöld és sárga mozaik az egész táj, itt-ott pálmalevelekből épített kunyhók és elszórtan fekete pontok, a legelésző tehenek, a távolban pedig a Los Jasmines Hotel.
Kis nézelődés után haladtunk tovább felfelé. Most már az eddiginél is nehezebben haladtunk. Olyan látvány lehettünk, mint két pók a falon. Volt hely, ahol a szikla inkább kifelé hajlott és nem függőlegesen emelkedett. Végül feljutottunk.
Mocskosan, izzadtan, tele égő karcolásokkal, szúrós növénydarabokkal, tüskékkel, de azért fent a csúcson. A bakancsomban és a ruhám alatt mindenütt vöröshangyák. Fejünk felett keselyűk köröztek, mi pedig fényképeztünk. Félórányi nézelődés és fotózás után elindultunk lefelé. Sok helyütt leültem és csúsztam a fenekemen lefelé, akár szánkóznék. Máskor bűvészmutatvány-számba ment az ereszkedés. Lefelé nehezebb és veszélyesebb volt haladni mint felfelé. Végül lejutottunk. Nem bántuk meg. Amit fent láttunk, azt rajtunk kívül kevesen látták.
A levegő a domb oldalán egészen állott, nehezen lehet lélegzetet venni és nagyon párás. Talán mert a vályatokat, amikben haladtunk minden oldalról sziklák védték, így szél nem járta át.
A fényképezőm optikája is csupa vízcsepp lett. Csináltunk még néhány képet a hegy lábánál majd visszaindultunk a hotelbe. Egy órát gyalogoltunk visszafelé, kb 5 km. A bozótvágó késeket beleraktuk a hátizsákba. Túlságosan vad kinézetünk lett volna ilyen retkesen, koszosan, katonai felszerelésben két machete-vel a kezünkben.
Kiscica a szobában várt, éppen naplót írt. Frisen mosott haja kellemes illatot árasztott. Nekem a hajamból ki kellett ráznom a bogarakat és növénymaradványokat, aztán fűrdés. A víz hideg volt akár a jég, de jól esett. Már jócskán este volt, így lementünk a városba enni valamit. Találtunk egy hangulatos éttermet, ahol nagyon jó kaják voltak. Itt igencsak jóllaktunk. Megittunk fejenként 3 pohár rumot, még Kiscica is ivott alkoholt, banánlikőrt. Kaja után hazasétáltunk a hotelbe.
Este felfedeztük, hogy a TV-ben van műsor. Egy darabig néztük, majd mély álomba zuhantunk.
Február 1o. Péntek (Naplóbejegyzés)
Reggel 8-ig aludtunk, aztán Szurakival bementünk Viňales-be. Egyenesen a taxiállomásra mentünk és a vasárnapra befoglalt taxit mára módosítottuk. Nem kis nehézségbe ütközött, de az erőszakosság meghozta gyümölcsét. Vissza Havana-ba 19o km, 57 pesoba került. Bevásároltunk, yogurtot, szendvicseket, paprikát, retket és ittunk tejet. Visszafelé nem vett fel semmi, így gyalogoltunk 3 km-t, ennyire volt a hotel a várostól.
Délután 2-re jött értünk a taxi, egy Volga.
Most az autóban ülök, Kiscica feje a vállamon, alszik. Olyan édesen mint egy kisgyerek. Reggel úgy döntöttem, hogy vele akarom leélni az életemet. Megkérdeztem lesz-e a feleségem. Azt mondta, ha többet nem fogok csajozni akkor igen. Mi lesz velem..? Mégis, talán betartom.
Élni jó. Most teljesen boldog vagyok. A taxi a Havana Libre előtt tett ki. Most újabb taxit kellett keresnünk további 36 km taxizáshoz, mert úgy döntöttünk, visszamegyünk Guanabo-ba. Fél óra leforgása alatt meglett a taxi és nemsokára újra Guanabo beach -en voltunk. Újra itt álltunk a Villa Playa Hermosa előtt.
A recepción azt mondták, hogy nincs szabad szoba. Minden tele van. Silát megtaláltuk a bárban és segítségével szorítottak nekünk egy Cabana-t. 14 peso 2 éjszakára 3 főre, ez nagyon jó ár. Amint megkaptuk a kulcsot, elmentünk kajálni. Ittam egy fehér rumot, meg két sört, kajából pedig ettem két adagot. Szuraki még bement ezen felül csirkét enni, mi pedig fagyiztunk. Késő estén értünk a szobába és hamar elaludtunk.
Február 11. Szombat (Naplóbejegyzés)
Éjszaka nagy robajra ébredtünk. Hatalmas eső zúdult kis házikónkra. Kint a járda betonján bokáig ért a víz. Annyira gyorsan esett, hogy a homok nem bírta elnyelni. Becsuktam az ablakot, visszabújtam, majd aludtam tovább.
Reggel 8 körül Szurakival kinéztünk tengerpartra, mert biztosan sokféle tengeri állatot dobott partra a vihar éjszaka. Semmit nem találtunk.
9 felé reggeliztünk, aztán Szuraki kiment a medence mellé napozni, mi pedig ketten maradtunk... Délután volt már jócskán, mire előkerültünk a szobából.
Délután kenyeret ettünk sóval és paprikával, feladtuk a képeslapokat, és úszkáltunk a medencében.
Estére Kiscica pizzát akart enni, így mentünk a pizzáshoz. Előtte Szurakival megittunk két pohár fehér rumot, így megint éhesek lettünk.
Vacsoránál megismerkedtünk két dán sráccal. Az egyik belgyógyász, a másik pedig festő. Eljöttek velünk megnézni a hotelünket, aztán sokáig beszélgettünk és iszogattunk a bárban. Későre járt mire lefeküdtünk.
Február 12. Vasárnap (Naplóbejegyzés)
Reggel korán felkeltem és elmentem a faluba kaját venni, de tejet nem találtam sehol. Amikor visszaértem Szuraki éppen éledezett, Kiscica még aludt. Szar idő volt délelőtt, így a medencénél voltunk, ettünk néhány szendvicset és vártuk, hogy teljen az idő.
Délutánig összepakoltunk, kicsekkeltünk a szobából és 5 óra felé találtunk egy buszt, ami Havana-ba vitt. Egy ismeretlen helyen tett ki a busz, de szerencsére közel volt a tenger, így volt támpontunk és gyorsan megtaláltunk a Vapor utcát és Javiert. Felmentünk hozzá, átrendezgettük a hátizsákunk tartalmát és közben dumáltunk. Eltelt ezzel másfél óra, majd elbúcsúztunk. Gyalogoltunk a Havana Libre-be, próbáltam telefonálni az Illéséknek, de nem voltak otthon. Végül jött a busz és elindultunk a reptérre. 1 órát buszoztunk, állítólag 21 km-re van a José Marti reptér. Ahol a busz letett bennünket, ott ki volt táblázva a reptér, de kideült, hogy ez csak a helyi járatok számára van, így gyalogoltunk további 2.5 km-t mire elértünk a nemzetközi reptérhez. Itt mindent José Marti-nak hívnak, a reptértől a kiskocsmáig.
Most itt ülök a reptéren és írom a naplómat. Éjjel fél 2 van. A gépünk csak reggel 9-kor indul Mexico városba, becsekkelni csak 7-től lehet. Álmos vagyok, de aludni nem lehet sehol. Csak néhány kényelmetlen műanyagszék a reptér összes berendezése. Kiscica a pénzváltónál próbálja beváltani a maradék rubeleket. Valahogyan majd csak eltelik az éjszaka.
Február 13. Hétfő (Naplóbejegyzés)
Éjszaka hátralévő részében előszedtem a hálózsákomat és ráfeküdtem. Kiscica egy darabig a műanyag székeken görcsölt, aztán odabújt hozzám. Éjjel hűvös volt, így reggelre ketten ébredtünk a becipzárazott hálózsákban. Ébredés után fogmosás és mosakodás a WC-ben. Mosakodásra bevált módszer volt. Levetkőztem a WC-ben meztelenre és vizes törölközővel ledörzsöltem az egész testemet. A törölközőt pedig kiakasztottam a hátizsákomra száradni.
Végre becsekkeltünk, a csodás szállítójármű pedig kidöcögött velünk a TU-154 es Cubana Airlines repülőhöz. A busz kb félórát állt a repülő mellett, mire kiengedtek.
A repülőn szar volt a kaja, de a Havana Club rum és a sör jó volt. A pilóta beengedett bennünket a pilótafülkébe és ragyogó tiszta időben láthattuk ahogyan repülőnk Mexico partjai fölé ér. Láthattuk, hogy Mexico a tengerhez képest igen magas fennsík.
2.5 órás repülőút után nagy taps kíséretében szálltunk le Mexico-city -ben.
Útlevélvizsgálat, csomagok, aztán kijutottunk Mexico-ba.
Első útunk az autókölcsönzőhöz vezetett. Nem volt szerencsénk. 4 napra összesen 25o dollárba került volna, plusz üzemanyag, így feladtuk autózós tervünket.
A repülőn találkoztunk 4 magyarral. Elterveztük, hogy még ma este együtt lemegyünk Acapulco-ba. Így aztán heten együttesen indultunk a metro-hoz. Sok kérdezősködés után egy mexicoi srác elvezetett bennünket egészen a buszpályaudvarig. Egyetemista volt itt Mexico-városban. A buszpályaudvarra érve megvettük a jegyeket, alig 6 dollárba került. Fél 2 volt, a buszunk pedig éjfélkor indult. Leadtuk a csomagokat a csomagmegőrzőbe és elindultunk a város forgatagába. Egész délután bolyongtunk, metróztunk, gyalogoltunk. Rengeteget mentünk a városban. Jelenleg ez a világ legnagyobb városa, 18 millió ember él itt, átmérője 9o km. Hatalmas város. Csak éppen hangulatát tudtuk ennyi idő alatt megérezni egy picikét. Olyasmi utcákon jártunk, mint Istanbulban. Tele bazárokkal, árusokkal és nagyon vegyes emberekkel. Számtalan mennyiségben pecsenyesütők és kajaárusok. Számunkra méregdrága a kaja, azt gondoltuk, ha utcán eszünk, ott olcsóbb, de nem volt az. Már nagyon éheek voltunk, így egy vásárcsarnokban leültünk egy tengerikaja étterembe. Szuper volt. Elsőként ettünk pohárból egy érdekes salátát. Haldarabok, zöldségek, poliplábak, rengeteg fűszer és még sokféle meghatározatlan dolog volt benne. Finom volt, de baromi csípős. Utána ettünk levest, tele rákokkal, kagylókkal, polippal, csigákkal és haldarabokkal. Színre olyasmi mint az otthoni halászlé, de az íze nagyon jellegzetes. Harmadszorra egy óriási gyümölcstálat kértünk, ebben olyan gyümölcsök voltak, amiket még nem is láttam. Volt benne banán, ananász, mazsola, narancs, sárgadinnye, papaya, dió, lichi, ...és az egész leöntve mézzel. Nagyon finom volt és a mi szájízünknek érdekes. Kaja után teljesen jóllakva tovább sétálgattunk az utcákon. Rengeteg érdekes néznivaló akadt. Este 9-ig nézelődtünk az utccai forgatagokban majd visszaindultunk a buszpályaudvarra.
Szuraki nem volt jókedvű mert nem talált olyan mexicoi csizmát, amilyet szeretett volna.
A busz pontosan éjfélkor indult. Most itt ülök a buszon és írom a naplómat. Az út 6 óra, 43o km. Az ölünkben hálózsák, megpróbálok aludni.
Február 14. Kedd (Naplóbejegyzés)
Az utazás a buszon nem volt rossz, de aludni mégsem lehetett. Végül 7 órát utaztunk, reggelre értünk Acapulco-ba. Első benyomásunk még a negatívnál is negatívabb. Mindenütt szemét és kosz. A levegő olyan szennyezett, hogy nehéz belélegezni. A pályaudvaron összejöttünk heten magyarok. Próbáltunk közös programot egyeztetni. Ketten elmentek egy hotelbe, talán sikerül helyet találniuk. Megbeszéltük, hogy amint megvettük a visszajegyet, azonnal megyünk utánuk. Véletlenül rossz jegyet vettem, megbeszéltük, hogy a holnap reggeli busszal megyünk Taxco-ba, én pedig az estire vettem véletlenül. Beletelt félórába, mire visszacseréltem. Elindultunk a két magyar után a Hotel Santa Monica-ba, de a srácok nem voltak sehol. Maradtunk öten. Így aztán elindultunk kóborolni. Nagyon meleg volt, ömlött rólunk a víz, holott alig volt még reggel 9 óra. Úgy döntöttünk, hogy a buszpályaudvaron a csomagmegőrzőben hagyjuk a hátizsákokat. 2o perc gyaloglás után megtaláltuk a pályaudvart, de egy másikat mint ahová érkeztünk. A csomagmegőrzőnél eltartott félórát míg átcsoportosítottuk a cuccainkat egy kicsi hátizsákba. Végül elindultunk. A két magyar aki velünk jött, folyton lemaradtak és tökölődtek, így el is hagytuk őket.
Bementünk egy szupermarketbe. Ezt nem lehet szavakkal leírni. Ilyet a mi kis szocialista világunkban nem láthattunk. Szemünk-szánk elállt. Nem volt olyan dolog amit ne lehetett volna itt megtalálni. Az árak azonban nagyon magasak. 7,5oo pesoért, ami valamivel több mint 3 dollár, bevásároltunk és jóllaktunk.
Banánból újra betegre ettem magam. 1 dollárból 4.5 kiló banánt lehet venni. A kajákkal megpakolva levonultunk a tengerpartra. Találtunk kicsi asztalokat és székeket és kényelmesen eszegettünk.
Úristen! Acapulco! Hát itt vagyunk. 13,ooo km-re Magyarországtól. Azon a helyen ahol a világ legnagyobb milliomosai nyaralnak.
Egész nap ettünk, fürödtünk, napoztunk. Az óceán hatalmas gördülő hullámokkal ér a partra, nagyokat lehet ugrálni bele. Kiscica háttal volt a tengernek és egy hullám lecsapta mint a legyet, győztem kiszedni a visszahúzódó tengerből.
Folyamatosan jöttek a különféle árusok és kínálgatták protékájukat. Elég sokféle dolgot vásároltunk úgy nagyjából harmadáron az ajánlottnak.
Szerintem az eddigi tengerek közül ez a Csendes Óceán a legsósabb.
Szuraki összeismerkedett két mexicoi sráccal. Azok hoztak ki egy csomó doboz sört a strandra és vedeltek. Mindketten berúgtak mint a csacsi, Szurakival pedig megittuk a maradék sörüket. Estefelé visszamentünk a csomagmegőrzőbe, kivettük a csomagokat és megfürödtünk a WC-ben. Átöltöztünk és jártuk a bazárokat. Ettünk, sétáltunk, vásárolgattunk, fényképezkedtünk. 1o után eltaxiztunk az ugróhelyhez és vártuk az ugrást. A produkció fél 11-kor kezdődött. Egy magas szikláról a tengerbe ugrik a mutatványos. A tengervíz azonban a mélység alján egy hasadékba hol beáramlik, hol pedig a csupasz sziklát látni csak. Amikor az ugró elugrik, csak a csupasz szikla van, de amint leér, addigra a tenger is visszaemelkedik. Ha akkor ugrana amikor a tenger bent van a hasadákban, pont akkorra esne le, amikorra kimegy a víz. Jól el kell találni, mikor ugrik. Hárman is ugrottak, a sötétben a sziklákat kivilágították, szép és látványos mutatvány volt.
Az ugrás után visszaindultunk a buszpályaudvarra, de a taxis átvert és szándékosan a másikba vitt. Átgyalogoltunk. Megrendítő esemény ért, eltűnt 5o,ooo pesom. Hihetelen. A buszpályaudvaron kivettük a cuccainkat, fogat mostunk a WC-ben, majd a kőpadlón hálózsákban lefeküdtünk aludni.
Február 15. Szerda (Naplóbejegyzés)
Éjjel egyszer fel kellett kelnünk, mert jött egy rendőr és közölte, hogy a pályaudvar teraszán szabad csak aludni, belül nem. Kint kellemes, friss levegő volt, még jobb is mint bent.
Regel már 5-kor felébredtünk. Összeszedtük magunkat és 3o perc alatt átsétáltunk a másik buszpályaudvarra, ott 2o percig kerestük a buszunkat és szuper jó helyet kaptunk, amikor megtaláltuk. Közvetlenül a vezető mögött. Innen mindent lehetett látni, mert magasabban voltunk mint a sofőr. Nem késett, a mexicoi táj csodálatos volt, teljesen lenyűgözött bennünket. Egy óra múltán a kialvatlanság, fáradtság lett úrrá rajtunk és egyre sűrűbben bukott le a fejünk. Először egy számomra ismeretlen helyen álltunk meg 15 percre, itt vettem 2 kiló banánt. Újabb hosszú buszozás, majd ismét megálló, ezúttal 5o percre. Itt kimentünk nézelődni a pályaudvar előtti vásárba, aztán vissza a buszra. Délután fél 2-kor érzektünk meg Taxco-ba az esüstvárosba.
Az út utolsó másfél órája leírhatatlanul csodálatos vidéken vezetett át. Hatalmas hegyek között egy kanyonban haladt az út. A hegyoldalakat mindenütt kaktuszfák borították, a kanyon mélyén futó folyó mellett pedig pálmafák nőttek.
Taxco - az azüstváros. Egy óriási völgykatlanban fekszik és az utcák, házak felnyúlnak a környező hegyoldalakra. A domboldalak teljesen be vannak építve tetszetős házakkal. A buszpályaudvar nagyon leromlott állapotban volt, egy útkanyarulat belső sarkában lévő háromszög alakú terület. Semmiféle burkolata nem volt, csak por és por. Egy apró épületecske volt az iroda, jegypénztár és csomagmegőrző egyben. Látszatra az egész bádogból volt.
Elindultunk a legmeredekebb utcán felfelé és nézegettük a boltokat. Milliónyi apró bazár, boltocska és mindenütt ezüst. A csúcson állt a templom, ide órák alatt értünk fel, megtekintettük a látványosságait és elindultunk lefelé. A sok bazárban annyi időt eltöltöttünk, hogy este 7-re értünk vissza a buszpályaudvarra. 8-kor indult a buszunk.
Meredek hegyi utakon, szakadékok peremén haladt a busz. A sofőr 1oo-14o km/h sebességgel haladt. A veszélyesebb kanyarok előtt a vezető kereszetet vetett és ahelyett, hogy lassított volna még gázt adott. A viszontagságos út ellenére éjfél előtt megérkeztünk Mexico-városba. A déli buszpályaudvarra érkeztünk, ahol kiderült, hogy nem megy busz Teotihuacan-ba, így átmetróztunk az északi pályaudvarra. Amikor átértünk, megkajáltunk egy önkiszolgáló étteremben, majd kerestünk egy helyet, ahol lepakoltunk, a WC-ben lefürödtünk, fogat mostunk, majd a hálózsákban elaludtunk.
Február 16. Csütörtök (Naplóbejegyzés)
Reggel 7 órkor már a Teotihuacan felé induló busz csekkelőpultjánál toporogtunk és alig 5 perc múlva már az első buszon ültünk az azték piramisok felé. Olyan gyorsan ment, hogy a hátizsákokat sem tudtuk a csomagmegőrzőben hagyni.
Teotihuacan-ba érve egy pusztaságban tett le a busz, semmit nem láttunk. Enyhe köd és elég hideg volt. Elindultunk egy kis kapu felé és a portásfülkében vettünk jegyeket. A kapun belépve haladtunk befelé az úton és lassan felsejlettek a nagy piramisok körvonalai.
Először egy múzeumhoz értünk, körülötte éledező ajándékboltok. Hátizsákjainkat egy boltos srác üzletében hagytuk és elindultunk gyalog a piramisok felé.
Már sütött a Nap, de még mindig nagyon hideg volt. Teotihuacan, az Istenek városa. Különleges hely. Minden rendkívül monumentális.
Először a tér széleit jártuk be, aztán a Hold piramis felé vezető széles úton sétáltunk végig, elhaladtunk a Nap piramis mellett. Közben árusok ajánlgatták különféle áruikat. Vettünk apróságokat, pls marihuana szívó pipát, obszidián figurákat. Régen az áldozati oltáron obszibiánból készült késsel metszették fel az áldozatok mellkasát, szívét úgy kellett a papnak egy mozdulattal kitépni a felnyitott mellkasból, hogy még dobogjon amikor az Istennek felajánlották. Voltak évek amikor több ezer áldozatot mutattak fel az Isteneknek. Felmásztunk a Hold piramisa előtti oltárra. Furcsa érzés azon a helyen állni, ahol tízereket fosztottak meg szívüktől - az Istenek számára. Egyesek szerint némely kövek azért feketék, mert az évszázadok alatt rájuk folyó vér elszinezte őket.
Most itt álltam az oltár kövein és a múltba merengtünk. Később nekiindultunk megmászni a Hold piramisát. Fentről kilátás nyílt az egész térre, láthattunk az oltárt és a szabályos elrendezésben álló többi piramisokat. A kisebb piramisok az akkori hatalmasságok piramisai voltak, onnan nézték az áldozati szertartást.
Lemászva, a Nap piramisa felé vettünk az irányt és arra is fellépcsőztünk, jó nagy lépcsőfokok voltak. A Nap piramisa jóval nagyobb, mint kistestvére a Hold piramis, de a központinak tűnő helyen, a tér végén mégiscsak a Hold piramisa áll. A Nap piramis oldalt helyezkedik el.
Egészen délig másztuk a piramisokat, fotóztuk az építményeket és átéltük a hely sajátos varázsát, majd dél körül átsétáltunk a múzeumba, majd ezt követően a bazárokban vásárolgattunk. Délután 5 felé mentünk vissza a reptérre, ahol ismét leadtuk a hátizsákokat és még egy utolsó városban való bolyongásra indultunk. Szuraki még mindig nem kapta meg a csizmát amit annyira szeretett volna, így azt próbáltuk megtalálni. Végül mi otthagytuk Szurakit csizmát venni, mi pedig egy nagy szupermarketben elköltöttük utolsó fillérjeinket is és éjjel 11 felé visszamentünk a reptérre. Szuraki fél 12-re ért vissza. Kivettük hátizsákunkat a csomagmegőrzőből, kiterítettük a hálózsákokat és reggelig aludtunk a reptér kövén.
Február 17. Péntek (Naplóbejegyzés)
Már 8 óra is elmúlt mire felébredtünk. Kövön ilyen jót aludni ritkán tud az ember. Jólöltözött üzletemberek jöttek-mentek, szerencsére nem kellett rajtunk átbukdácsoljanak, mert egy nyugis sarkot találtunk tegnap. Elsétáltam a makulátlanul tiszta mosdóba, levetkőztem meztelenre, majd felmásztam a kézmosópultra és beleálltam egy mosdókagylóba. Jó nagy mosdókagyló volt, kényelmesen bele tudtam állni. A vizet folyattam és egy üres ananászkonzerves dobozzal locsoltam magamra, a kicsi dörzsis törölközővel pedig vörösre dörzsöltem a bőrömet szappanos vízzel. Így sikerült magamról lecsutakolnom a tegnapi ragacsos, mocskos izzadtságot. Tiszta ruhákat vettem és készen voltam az utazásra. A ki-be járó jólöltözött emberek elsőre meglepődtek, de folytatták tevékenységüket és senki nem akadt fent a látványon...
Délelőttöt a reptéren töltöttünk és banánt reggeliztünk, ez volt a legolcsóbb és legtáplálóbb. Feladtuk a képeslapokat, visszaváltottuk dollárra a magmaradt pénzünket. Közben a többi magyarok is megérkeztek és 1o óra után becsekkeltünk végre. Fejenként 1o dollárt kértek reptérhasználati díjra, csak ennek igazolásával engedtek be a transitba. Őrjöngtem, ez nagyon sok pénz volt most nekünk, főleg így az utazás vége felére.
Hamar felszálltunk, a repülő ablakából láttuk Mexico-város külvárosi részeit. Arra nem jártunk. Iszonyúnak tűnt innen fentről. Ahogy magasabbra emelkedtünk észrevettem Teotihuacan szabályos alakzatait a piramisokkal. Talán egyszer majd még visszajövök...
Aztán hozták a kaját. Ennél finomabbat még életemben nem ettem. Töltött csirkemell, köretnek hozzá rizs és kukorica, valamint párolt zöldség. Ezt faltam be először. Aztán egy kicsi salátástál következett. Két szelet felvágott volt benne, körülötte salátalevelek, kaktuszlevelek, paradicsom, uborka. A kaktuszlevél olyan, hogy le van tüskézve, részben meg is hámozzák és felszeletelik. Vastag húsos levele van. Aztán a következő szintén egy salátástál, benne uborka, paradicsom, kaktuszlevél, saláta, olívabogyó. Ehhez adtak egy zacskó öntetet is. Következő fogásként vajas kekszet ettem, aztán egy kis doboz sajtot zsemlével. Végül megettem a sütit. Ez különösen finom volt. Őszibarack darabok voltak zseléágyban, tésztakosárban. Ittunk hozzá Guayaba juice-t és kávét tejszínnel. Ezen felül még lehetett kérni sokféle egyebet, de már nem fért belém.
Kaja után utolértem magam a naplóírással, Kiscica hozzám bújt és a kezemet símogatta, közben feltűntek alattunk a kékeszöld Karib tengerből Kuba partjai. Pár pec múlva megkezdtük a leszállást. A kubai pilóta előtt le a kalappal, gyönyörűen tette le a gépet, alig éreztük. Amint kiléptünk a repülőből, ismét megcsapott benünket a párás trópusi meleg levegő és a semmihez nem hasonlítható trópusi illat. Gyorsan, talán 2o perc múlva már csomagokkal együtt kint álltunk a reptér előtt. Kuba újra. Anyagilag már nem álltunk úgy, mint amikor először megérkeztünk, így taxit nem engedhettünk meg magunknak. Így aztán teljes málhában kigyalogoltunk a buszmegállóig, buszoztunk Havana centrumába és a Havana Libre Hotelt gyorsan megtaláltuk. Ez volt a fő tájékozódási pontunk. 24 emeletével ez a hotel szépen kimagaslott a többi közül, így messziről láthattuk. Jócskán gyalogoltunk a buszmegállótól.
A Havana Libre -ben megkérdeztem a recepción, hogy milyen olcsóbb szállodát találhatok, de nem voltak segítőkészek. Ha nincs pénzünk, akkor már nem vagyunk emberek. Azt hazudtam, hogy Mexico-ban ellopták a pénzünket, amúgy itt laknánk, mint korábban, de nem hatotta meg ez sem a recepcióst. Pofátlan és bunkó volt a csaj a recepción. Levontuk a tanulságot, hogy ez a szocializmus. Mexico-ban alapban segítőkészek voltak, itt csak pénzért.
A Havana Libre mellett véletlenül összefutottunk a két magyarral, akikkel a repülőn ismerkedtünk meg, ők is szállodát kerestek. A srácnak rengeteg pénze volt, ketten taxiba ültünk szálodát keresni, a többiek a Havana Libre-ben vártak. A srác gyorsan talált számára megfelelő hotelt, nekem azonban olcsó szállás kellett, így tovább kerestünk. Végül a Hotel New York-ban ígérték meg, hogy mára nincs, de holnapra lesz szoba. Visszamentünk a Havana Libre-hez.
Nyakunkba vettük a várost és gyalogoltunk hotelről hotelre, de nem találtunk megfelelőt. Tizenkilométert is legyalogolhattunk hátizsákkal a hátunkon. Egyik sikátorban suhancok próbáltak kirabolni bennünket. Kiscica mögöttünk jött és a hátizsákját kezdték el hátulról kibontani, megrémült, a suhancok pedig sokan voltak és nem szaladtak el. Szembefordultam velük, levettem a hátizsákomat és egyetlen mozdulattal kihúztam belőle a machete-t, a tenger homkjával fényesre sikált 44 cm-es penge felcsillant a napfényben. A suhancok a döbbenettől megtorpantak és összenéztek, én pedig nekikrontottam. Szuraki mögöttem ugyanígy tett. A suhancok hanyatt-homlok rohantak. Mi pedig folytattuk a barangolást, immár Kiscicát magunk előtt tartva.
Este 8-ra megbeszéltem Javierrel, hogy felmegünk hozzájuk. Illéssel is próbálkoztam telefonon, de egy utolsó szélhámos. Illésék Kaposváron a szüleim szomszédai. Amikor megtudták, hogy jövünk Kubába, egy csomagot bíztak rám, hogy hozzam el és ha bármire szükségem van, akkor majd segít. Ez a seggfej, aki itt él Kubában a bátyja az otthoni Illésnek. Amióta a csomagot átadtam, egyszer értem el telefonon, de tipikus seggfej. Segíteni semmit nem tudott.
9-re értünk fel Javier-hez, kalandos úton gyalogoltunk vissza a Vapor utcába. Szívélyesen fogadtak és az éjszakát sikerült náluk töltenünk. Együtt lementünk egy pizzáshoz kajálni, mert egész nap semmit nem ettünk. Mi hárman 8 pizzát megettünk. Javier-ék kicsi lakásában az előszobában tudtunk aludni a földön, de lehetett fürödni és kényelmes volt.
Február 18. Szombat (Naplóbejegyzés)
Javier regel 6-kor felrázott, hogy nyugodtan alhatunk sokáig mert itthon lesz az anyukája.... félálomban válaszoltam, hogy jó.
9-ig aludtunk, majd Lucy anyukája csinált reggelit és jókedvűen indult a napunk. Délelőtt átmentünk a Hotel New York-ba. Megkaptuk a tegnap beígért szobát. Egész nap vásárolgattunk a városban.
Hotel New York olyan szálloda, hogy kevesen mernének bemenni. A recepció előtti hallban nagyon csúnya kinézetű koromfekete négerek néztek ránk gyanakodva. Fehér emberek messze elkerülték az ilyen helyeket. Önmagában a városrész sem a legbiztonságosabb. Úgy jártunk, hogy a hátizsákból a jobb fülem mellett kikandikált a machete nyele, hogy egyetlen mozdulattal ki tudjam húzni, Szuraki hasonlóan. Nem tartottam az utcai perpatvartól, de a hely szelleme megragadó volt. Utcákon rothadt a házak ablakaiból kiöntött szemét.
A hotel belsejében egy belső udvar volt és körben függőfolyosók. A szobák falai rozsdás vaslábakon álltak a padlótól kb 1o cm magasságban. A szobában volt fűrdőszoba is, abban egy rozsdás káddal és mellette a falból kiálló rozsdás csappal. A kád nem volt bekötve semmiféle lefolyóba. A csapból folyó vizet a kád mellé készített literes méretű rozsdás babkonzerves bádogdobozba kellett engedni és ezzel locsolni magunkra, ez volt a tusolás. A kádból távozó víz a rozsdás kád alján lévő lyukon távozott a kőpadlóra, majd a lejtésénél fogva folyt tovább a függőfolyosó burkolatán le a belső udvarra. Így amikor kerestük a szobát, a függőfolyosón látható volt hol fürödnek mert ott átfolyás volt a folyosón....több helyről folyt a víz be a belső udvarra.
Nekünk tökéletes volt, a nyílvános WC-nél sokkal jobb.
Kiscica kimosta a legszükségesebb ruháinkat, mi pedig naplót írtunk és a maradék képeslapokat.
Estére kajálni próbáltunk, de órákon át bolyongtunk, mert csak Certificado-t akartak elfogadni tőlünk külföldiek révén, nekünk pedig csak peso Cubana volt. Végül találtunk egy normális helyet, ahol nagyon finom csirkét ettünk és 4 peso borravalóval háláltuk meg a barátségos pincérnek.
Éjjel 1-re kerültünk ágyba.
Február 19. Vasárnap (Naplóbejegyzés)
Délelőtt összepakoltunk mindent az utazáshoz és már dél volt mikorra kicsekkeltünk a hotelból és lementünk a közeli kis étterembe minden cuccunkkal ebédelni. Kora délután volt, mire kisétáltunk a Kapitólium melletti útra és egy árnyékos helyen lepakoltuk a cuccainkat. Szurakival elmentünk szivart venni, majd ismét a Havana Libre -hez gyalogoltunk. Az ötcsillagos hotel recepciója kényelmes fotelekkel, kellemes környezettel, tiszta mosdókkal jó pihenő és várakozóhely volt számunkra.
Javier rövidesen megérkezett, közben egy német nő érdeklődött nálunk olcsó hotelek iránt. Rengeteg címet adtunk neki. Javiernek azonban annyira megtetszett a német csaj, hogy szóba elegyedett vele és mindenféle segítségét felajánlotta. Sok sikert neki.
Szurakival utolsó pénzünkön koktélokat ittunk, leginkább mojito-t. Este 7-kor fogtunk egy taxit, elbúcsúztunk Javiertől és a német csajtól és irány a reptér.
Este 9-kor kezdődött a becsekkelés, elsők voltunk. A repülő szovjet Aeroflot IL-86, ugyanaz, mint idefelé. Este 11-kor szállt fel és irány Gander, Kanada. A reptéren még vettünk 3 dollárért egy üveg rumot, ezt Szurakival benyomtuk majd elaludtunk.
Február 2o. Hétfő (Naplóbejegyzés)
Gander repterén ébredtem fel. New-Foundland, Kanada. Mindenütt havat láttam, a bundás kabátokat már kikészítettük, most felvettük és kiszálltunk és a havas talajon besétáltunk a terminál épületébe. Kint -15 fok volt. Őrült hideg van Kuba 35 fok párás trópusi klímája után. Gander Shannon útvonalat szintén átaludtam, a rumtól nem volt túl jó a közérzetem. Shannon után azonban már rendbejöttem és az ír kaja kifejezetten jól esett a repülőn.
Moszkvában -5 fok volt, szakadt a hó. Éjfél után jutottunk át a mindenféle ellenőrzéseken. Az információnál sikerült kiharcolnunk szállást az éjszakára. Busszal hoztak el a szállodába, összesen 9 magyar vagyunk, mind Kubából. Külön szobát kaptunk Szurakinak egyet és nekünk is egy kétágyast. Kényelmes.
Éjjel fél 2-re érkeztünk, de még sikerült ennünk valamit a hotelban, majd hosszú pancsolás egy végre igazi fűrdőszobában, másfél órás szeretkezés, aztán alvás.
Február 21. Kedd (Naplóbejegyzés)
Fél 9-ig aludtunk. Reggel adtunk cigarettát ajándékba a portásnak, így maradhattunk este 6-ig a hotelban. Ingyen van, mivel Aeroflot transitszállás.
Gyalog mentünk ki a Vörös Térre, baromi messze volt. Útközben ettünk saslikot és sokféle apróságot vásárolgattunk ajándékboltokban. Szakadt a hó, de nem volt nagyon hideg. Elhatároztuk, hogy megnézzük Lenin elvtársat. Sokáig tartott, mire bejutottunk a sorba, utána már gyorsan ment. A fényképezőt le kellett adni. Lenin olyan volt, mint egy viaszbábú, nem mint egy valódi ember. Bordó bársonyon feküdt öltönyben. Körülötte és a mauzóleumban mindenütt rengeteg katona vigyázta álmát.
A mauzóleumból kilépve végigmentünk a betervezett útvonalon és GUM áruházon keresztülhaladva jutottunk vissza a csomagmegőrzőhöz ahol visszakaptuk a fényképezőnket. A hotelba visszaérve délután aludtunk valamennyit, majd taxival kimentünk a reptérre. Este fél 8-kor már Seremetyevo 2 repterén voltunk és végigtolongtuk a becsekkelés procedúráját. Ócska IL-18 as repülő újra. Újabb 2.5 órás eseménytelen repülés Varsóba. Este 11-re jutottunk át a lengyel reptéri procedúrán és ismét Varsó. A Lot nem biztosít szállást, még tranzithotel sincs, így átmentünk az indulási oldalra és lepakoltunk. Egy sarokban kiterítettük a hálózsákokat és elaludtunk.
Február 22. Szerda (Naplóbejegyzés)
Reggel 8.55-kor indult a repülőnk Budapestre. Helyünk nem volt foglalva, így már 7 órakor odamentem a csekkelő pulthoz, hogy szerezzek helyet. A szememen egy árpaszerűség kezdett nőni és bedagadt. Elmagyaráztam a csajnak, hogy műtétre kell mennem és lekésem, ha nem jutunk fel erre a repülőre. Segített, lett helyünk, közben rengetegen voltak várólistások, a
Egyik este programot szerveztek nekünk a cég székhelyén. Bemutattak
